„Ha mindenki csak a saját szekerét tolja, abból nem lesz semmi”
Generációk nőttek fel úgy, hogy az álmaik talajára építettek, és ettől várták a boldogságot. Most viszont a háború, az infláció, a gazdasági válság és a klímakatasztrófa miatt megdőlni látszik minden, amit eddig gondoltunk a holnapról. Tehát az a feladat vár ránk, hogy a régi álmunk romjai felett alkossunk egy új, stabilabb és igazabb képet a jövőről. Ebben hívtuk segítségül az idei Brain Bar fesztiválon is előadó Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológust, a Soproni Egyetem docensét.
Igazat adsz azoknak, akik nehéz időket jósolnak?
A második világháború óta minden generáció egy kicsit jobban élt, mint az előző. Lett lakása, először egy, majd két autója, mikrohullámú sütője, internete. Folyamatos volt a növekedés. Komplett generációk nőttek fel abban a tudatban, hogy az a jövővel kapcsolatos legfontosabb kérdés, hogy milyen autód vagy telefonod lesz, hol nyaralsz, milyen ruhát hordasz és mit posztolsz az Instagramra. Vagyis arról fog szólni az életünk, hogy ki milyen fogyasztást produkál. Elérkeztünk a demokrácia korába, véget ért a történelem, innentől kezdve stabilitás lesz és nyugalom. Most viszont a számok azt mutatják, hogy ti vagytok az első generáció, akik nem lesznek gazdagabbak a szüleiknél.
A társadalomtudósok látták, hogy a világban nőnek az egyenlőtlenségek, egyre aggasztóbb a klímaváltozás és megindult egy geopolitikai átrendeződés is. Például látható volt, hogy a világ hosszú távon nem marad Amerika-centrikus, újra tényező lesz Kína és Oroszország. Ezek a folyamatok most kerülnek a felszínre, mint egy kibeszéletlen otthoni konfliktus esetében. Ha egyszer kibukik, hogy mégsem mi vagyunk a legszuperebb család, az persze rossz érzés, de felszabadító is, hogy végre lehet ezekről a dolgokról beszélni. Szerintem egészséges, hogy most már nem tabu egy csomó minden, ami eddig az volt.
Rendben, de hogyan építsünk erre új jövőképet? Hogyan változtassuk meg a hozzáállásunkat ahhoz, hogy újra összhangban kerüljünk a valósággal?
A kérdésed egyénközpontú, arra vagy kíváncsi, egyéni szinten mit lehet tenni. Szerintem semmit. Egyénileg ezt nem lehet megoldani, rendszerproblémákról van szó. Ha ez a generáció nem foglalkozik a rendszerrel, akkor az egyéni életstratégiák sem fognak működni. Nem működik az alkalmazkodás, ha alapvetően semmi sincs rendben. A klímaváltozástól kezdve minden problémát, ami körülvesz bennünket, rendszerek hoznak létre. Ezért szerintem az, aki nem a rendszerekkel foglalkozik, az nem a valósággal foglalkozik. Az utóbbi évtizedekben individualizálttá vált az életstratégiánk és ez rossz irányba vitte a világot. Vissza kell hozni a kollektív cselekvést: ez lehet egy szakszervezet, civil szervezet, párt, bármi, akár egy cég is. Én azt vettem észre, hogy aki egymaga próbál megmenekülni a problémák elől, az nincs jól. Lelkileg is jobb a valósággal foglalkozni, mint egyéni stratégiákat követni.
A kollektív cselekvés egyénekből áll össze. Milyen döntésekre, milyen következő lépésekre van szükség?
Arra van szükség, hogy létrehozz dolgokat. Egy blogot, egy civil szervezetet, egy sajtóterméket, bármit, csak találj egy ügyet! Rengeteg jól képzett fiatal nem talál életcélt, miközben rengeteg ügy várat magára, mert nem képviseli ezeket senki. Miért nem találkozik a két oldal? Pedig csak annyi kéne, hogy meglássuk a feladatot. Azt se lehet mondani, hogy ne tudnánk, mit kellene tenni, de az emberek nem így gondolkodnak. Még mindig elhelyezkedni szeretnének, pedig az elhelyezkedés szerintem az egyik legkártékonyabb szó. Azt sejteti, hogy elmész egy multihoz, beülsz egy nem tudom milyen osztályra és ott tolod az ipart, ráadásul nem is mindig jó pénzért. Beilleszkedsz egy unalmas valóságba, miközben tudod, hogy szétesik a körülötted lévő világ.
Az ember felelős önmagáért, ezért teljesen érthető, hogy a saját egzisztenciáját építse. De legalább részben kollektív megoldáson is kell dolgozni, mert csak ez tudja megváltoztatni a világunkat. Ha mindenki csak a saját szekerét tolja, abból nem lesz semmi.
De az elmúlt évtizedek folyamatos gazdasági növekedése miatt a mi generációnk egyénileg gondolkodik és a saját céljaira fókuszál.
Másokkal közösen fellépve csinálni valami érdemit, elérni egy célt, felhívni a figyelmet egy problémára - ez sokkal közelebb áll az önmegvalósításhoz, mint egynek lenni a millió influenszer között. Az önmegvalósításhoz bátornak kell lenni, olyan dolgokat kell kimondani és képviselni, ami szembe megy az érdekekkel. Mondok egy példát. A Brain Baros podcastben beszélgettünk arról, hogy a gazdaságnak nem kéne tovább növekednie. Ez Magyarországon a többség számára tabu. Viszont ezt képviselni olyan provokációs pont lehet, ami elindít egy párbeszédet az emberekkel arról, hogy mit jelent a szélsőséges vagyoni egyenlőtlenség, és hogy valójában a szupergazdagok által működtetett rendszer az oka, hogy újraelosztásra van szükség. Ez a provokáció és bátorság hozhat valódi változást. Húsz évvel ezelőtt a klímaváltozásról az emberek többsége még azt gondolta, nem létezik, ma viszont 80 százalékuk szerint súlyos probléma.
| ISMERD MEG JOBBAN POGÁTSA ZOLTÁNT | |
|---|---|
| Melyik az a könyv, amiről azt kívánod bárcsak te írtad volna? | Galen Strawson szabadakartról szóló művei, ami ebben a tanulmányban van talán a legjobban összefoglalva. |
| Melyik az a film, amit újra és újra megnézel, amelyik inspirál? | Az utolsó császár, mert szép vagy a Casablanka, mert felveti azt a kérdést, hogy hogyan dönt az ember szorult helyzetben. |
| Mi volt a legrosszabb tanács, amit valaha kaptál? | Az, hogy menjek Albániába nyaralni. |
| És a legjobb? | Nikosz Kazantzakisz görög író tanácsa. "Nem remélek semmit, nem félek semmitől, szabad vagyok." |
| Ha megváltoztathatnál egy dolgot a világon, hogy jobbá tedd; mi lenne az? | Megtanítanám a felnőtteket sokkal jobb és tudatosabb szülővé válni. |
El lehet menekülni egy globális válság elől?
El lehet menekülni, de ezek a problémák a ma vonzó országokba ugyanúgy be fognak gyűrűzni energiaár-robbanás, vírusok és végül háború képében is. A szupergazdagok éppen tömegesen vásárolnak földet és állampolgárságot Új-Zélandon, mert azt gondolják, ott elég messze lehetnek az összes ilyen problémától. Szerintem ez is csak illúzió.
A globális helyzethez képest mi Európában biztonságban vagyunk, és fel sem fogjuk, hogy milyen kiváltság, hogy béke van, van fűtés és van mit ennünk. A Gallup szerint csak az észak-afrikai, közel-keleti térségből százmilliós nagyságrendben jöhetnek el emberek azért, mert ellehetetlenül a mezőgazdaság. Tehát a klímaváltozás kapcsán nem a megsülés az elsődleges fenyegetés, hanem az, hogy elindul egy óriási migrációs hullám. Ha a manapság elvárt évi 3 százalékos növekedést hajtjuk, a globális gazdaság 11-szeresére nőne az évszázad végére. Ez nyilvánvalóan lehetetlen, teljesen kizárt, hogy ilyen tempóval folytathatjuk a növekedést. De mit fogunk mondani az indiaiaknak, kínaiaknak, nigériaiaknak? Hogy ti nem élhettek azon az életszínvonalon, mint mi? Ők nem fognak beletörődni ebbe, amiből mindenképp konfliktus lesz.
Akkor szálljunk le a földre! Hogyan erősíthetjük meg magunkat a kihívásokra, amik várnak ránk?
Úgy lehet elkezdeni a felkészülést, hogy minél többet beszélünk ezekről. Így talán elő tudunk állni stratégiával és ötletekkel arról, hogy kinek mit kéne tennie, és hogyan nézhetünk szembe a problémákkal közösen. Covid, háború, infláció, gazdasági válság, röpködnek ezek a fogalmak, és az emberek félnek, de nem értjük, hogy milyen folyamatok okozzák a problémákat. Aki nem kezd el a folyamatok mögé nézni, az olyan, mint a hálóban vergődő hal, ami azért nem talál ki a fogságból, mert nem érti, hogy hol van egyáltalán. Nagyon el vannak maradva a beszélgetéseink személyesen, a médiában és a közéletben is az igazán jelentős dolgoktól.
Hogyan válaszoljunk, ha megint nekünk szegezik a kérdést, hogy hol látjuk magunkat 5-10 év múlva?
Kérdezzünk vissza: hol lesz a világ? Már a kérdés is azt feltételezi, hogy bármi lehetsz, minden csak rajtad múlik. Ez ebben a környezetben nem igaz. Struktúrák határozzák meg a jövőd, és ha nem tárod fel a struktúrákat, amiben működsz, akkor illúziókba ringatod magad. Ha bármi lehetsz, és csak rajtad múlik, hogy mit érsz el, az óriási felelősséggel jár, mert ha nem sikerül, te vagy a hibás. Viszont nem sikerülhet mindenkinek, nem lehet mindenki főnök és nem lehet mindenki a leggazdagabb. Ez óriási belső feszültséget szül, miközben már az alapállítás sem igaz. Az ember ilyenkor elmegy pszichológushoz, mert azt gondolja vele van a baj, de a pszichológia új iránya, a kritikai pszichológia is azt mondja, hogy hiába raksz rendbe valakit, ha visszaküldöd a diszfunkcionális világba. Nem azért tömeges ma a világban a depresszió és a szerhasználat, mert az emberek gyengék, hanem azért, mert rajtuk van a teher, hogy bármik lehetnek, és a világ csapta be őket.
