Brain Bar Jószolgálati partnerünk: az Amigos a Gyerekekért Alapítvány

Idén a teljes jegybevételünket az ország egyik leglelkesebb önkéntes közössége kapja, amely nyelvtanulással, játékkal és barátsággal segíti a kórházban fekvő gyerekeket.

Gyógyító barátsággal a gyerekekért

Hivatkozás másolása

Az idei fesztivál különleges szereplője lesz az Amigos a Gyerekekért Alapítvány, amely immár több mint tíz éve visz vidámságot, kíváncsiságot és barátságot a kórházban fekvő gyerekek mindennapjaiba. 

A szervezet története 2014-ben indult, amikor Forgács-Fábián Sára és tíz barátja a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezdett rendszeresen látogatni kis betegeket, hogy játékkal, nyelvtanulással és közös élményekkel támogassák őket a gyógyulásban. Küldetésük egyszerű, de céltudatos volt: „Egy nap minden beteg gyermek mellett legyen egy Amigo.”

A kezdeti kis csapat mára országos mozgalommá nőtte ki magát: hat városban, több mint kétszáz önkéntessel működnek, és havonta több mint száz alkalommal találkoznak a gyerekekkel. Az Amigók – főként lelkes egyetemisták – idegen nyelveket tanítanak, kézműves foglalkozásokat tartanak, játszanak, mesélnek, és ami a legfontosabb: valódi barátként állnak a gyerekek mellett. Tevékenységük nemcsak tudást és jókedvet ad, hanem bátorságot és reményt is visz a kórtermekbe. Az Amigos a Gyerekekért közössége ma talán az ország leglelkesebb önkéntes csapata: tagjai minden találkozásba energiát, mosolyt és őszinte figyelmet visznek.

Az Amigos alapítója, Forgács-Fábián Sára a 2019-es Brain Baron ad elő
Az Amigos alapítója, Forgács-Fábián Sára a 2019-es Brain Baron ad elő

Amigók a fesztiválon

Hivatkozás másolása

Az Amigossal már több ízben találkozhatott a Brain Bar közönsége, de különösen büszkék vagyunk rá, hogy idén jószolgálati partnerként köszönthetjük őket a fesztiválon. A helyszínen te is személyesen is megismerheted az Amigókat, hallhatod inspiráló történeteiket, és talán te magad is kedvet kapsz ahhoz, hogy részese légy ennek a példaértékű kezdeményezésnek. Biztosak vagyunk benne, hogy téged is inspirál majd a náluk tapasztalt emberség és optimizmus.

Ha nem ingyenes diák- vagy pedagógus jeggyel érkezel a Brain Barra, biztosra veheted, hogy a jegyed vagy bérleted ára a legjobb helyre kerül: azt támogatod, hogy egyszer minden kórházban betegeskedő gyermek mellett ott legyen egy Amigo.

Iratkozz fel hírlevelünkre!