Zwecker Bence
Társalapító és CEO, Munch
A Cápák között-ből és a Forbes címlapjáról is ismert Munch alapítója társaival együtt 2020-ban hozta létre az élelmiszerpazarlás ellen küzdő platformot, amin keresztül éttermek és élelmiszerláncok értékesítenek olyan jó minőségű élelmiszerekből álló csomagot, amelyek közeli lejáratuk miatt másképp kárba vesznének. Ma már 2,5 millió megmentett csomagnál, vagyis munchnál járnak, és szlovákiai és csehországi terjeszkedés után idén márciustól Romániában is elindították szolgáltatásukat. Az egyik legismertebb magyar startup vezetőjeként a fenntarthatóság mellett a csapat emberközpontú irányítását is szívügyének tekinti: nap, mint nap tesz azért, hogy olyan munkakörnyezetet hozzon létre, ami valóban motiváló a tehetséges fiatalok számára. Célja, hogy vállalkozásával szemléletformáló hatást gyakoroljon és felhívja a figyelmet a fenntartható szokások fontosságára.
Ha találkozni akarsz vele a fesztiválon vagy feltennéd neki személyesen is a kérdéseid, akkor váltsd meg a fesztiválbérleted, diákként vagy tanárként pedig regisztrálj ingyenes jegyért!