Brainpickingre mentünk a Mélylevegő projekt Brain Bar-előadása után
A pszichológia viszonylag fiatal tudomány: a kutatók csak a 19. század közepén kezdtek el vele foglalkozni, míg az ember fizikai egészsége évezredek óta nagy figyelmet kap. Ráadásul nem látható, megfoghatatlan dolgokkal foglalkozik: értéke előzetesen nehezen felbecsülhető, ezért sokakban még mindig kérdések merülnek fel a szükségességével és etikusságával kapcsolatban, és rengeteg tévhit is él róla. A Mélylevegő Projekt pszichológusai, Bogi és Dorina most ezeket cáfolják meg.
Ildi: A pszichológia szükség kérdése? Csak annak érdemes vagy kell felkeresnie pszichológust, akinek már konkrét problémája van?
Dorina: A “szükség” szó mindig érdekes a pszichológia kapcsán, szerintem érdemes róla beszélnünk. Először is fontos, hogy a terápiát ne szükségesnek érezzük. Általában mindenkinek jót tesz, aki szeretne fejleszteni önmagán vagy dolgozni egy nehézségen. De bármikor abba lehet hagyni, ha megszűnik ez a motiváció, nem kényszer ez. Viszont, ha ki sem próbáljuk, talán sosem tudjuk meg, milyen lenne, ha kihasználnánk a bennünk rejlő erőforrásokat, és dolgoznánk azokon a problémákon, amelyekkel nem lenne muszáj együtt élnünk. De ha ez nem egy belső döntés, akkor semmiképp sem kell pszichológushoz menni.
Bogi: A pszichológusi tevékenységeknek egyébként elég kicsi százalékát teszi ki a terápia, ami általában mentális zavarok kezelésére vagy valamilyen trauma feldolgozására fókuszál. De a pszichológusok tevékenységei közé tartozhat még egy csomó fejlesztés is, amit tanácsadáspszichológiának hívnak. Ez a terület alapvetően pszichológiailag “egészséges” emberekre fókuszál. Akkor lehet hasznos szolgáltatás, ha például az ember egy olyan elakadást tapasztal az életében, amiről úgy érzi, egyedül nem, vagy csak nehezen tudná megoldani, és kell hozzá külső támogatás. Bármilyen elakadásról szó lehet, de konkrét példa erre a karrierváltás, a szakítás vagy egy családtag elvesztése is.
Dorina: Mindig találkozunk akadályokkal, csak nem mindegy, hogy milyen stratégiáink vannak arra, hogy megküzdjünk velük. A pszichológus segít megtalálni a belső erőforrásokat, illetve támogat akkor is, ha nincs megfelelő eszköztárunk arra, hogy a folyamat közben ne égjünk ki, és hatékonyan kezeljük a stresszt.
Bogi: Mindezen kívül az önismeret is lehet egy cél, ha valaki pszichológushoz jár, és ehhez nem kell, hogy “szüksége” legyen rá, vagyis, hogy konkrét problémája legyen – elég, ha meg akarja fejteni a saját működési mechanizmusait és azok okait. Ez egyébként egy egész életen át tartó folyamat, hiszen állandóan változik körülöttünk a környezet, más élethelyzetekben vagy akár más emberi kapcsolatokban vagyunk jelen. Ezekben a különböző szituációkban pedig a korábbitól eltérő működési módunk jöhet elő, és néha azon kaphatjuk magunkat, hogy lehet, hogy 5 éve ismertük magunkat és a reakcióinkat, de mostanában mintha máshogy működnénk. Ilyenkor is hasznos lehet egy pszichológus.
Dorina: Sokat nyom a latban, hogy milyen kép él bennünk a pszichológusokról, amikor arra keressük a választ, hogy hasznosak-e nekünk. Ezzel egy kicsit már érintjük a Mélylevegő grafikai megfontolásait: nálunk ugyanis az is kérdés volt, és kérdés a mai napig, hogy hogyan lehet találó vizuális analógiákkal szemléltetni a pszichológust.
Például tekinthetünk rá úgy is, mintha egy személyi edző vagy egy gyógytornász lenne, akihez elmész akkor is, ha egészséges vagy, aki megnézi, hogy merre és mennyit tudsz fejlődni, és aki ad hozzá egy edzéstervet.
Ildi: Néha az a kritika éri a pszichológusi segítséget, hogy egy kapitalista értelemben vett termék. Hogy a kliensek érdeke az, hogy jobban legyenek, a pszichológusé pedig ezt kihasználva az, hogy hozzá sokáig járjanak és fizessenek. Ti hogyan reagálnátok erre?
Dorina: Jogos a fenntartás, viszont fontos tudni, hogy ezekben a folyamatokban történik egy szerződéskötés. Megállapodunk abban, hogy mikor érjük el a segítő folyamat végét. A legtöbb terápiás irányzatban ezt nem években, hanem inkább hónapokban mérjük. Bizonyos esetekben a körülmények változásától is függővé tehetjük a végpontot, és időnként megvizsgálhatjuk, hogy hol tartunk a folyamatban. A lényeg, hogy a pszichológus az első pillanattól biztosítsa a pácienst arról, hogy ha ő maga úgy érzi, hogy teljesült az, amit mi szeretett volna, akkor lezárhatják a folyamatot – vagy ha szeretné, új szerződést köthetnek.
Bogi: Az esetek nagy részében a pszichológus hozza fel, ha elérkezettnek látja az időt, hogy lassan befejezzék a közös munkát, és ilyenkor például megbeszélik, hogy 2 vagy 3 lezáró alkalom lesz. Persze kliensként is tényleg bármikor lehet erről párbeszédet kezdeményezni, mert fontos, hogy lássuk, hogy merre haladunk.
Dorina: Ez egy nagyon fontos gondolat. Sokszor azt látom, hogy orvosnál is félünk kérdezni. A pszichológus esetében is azt gondoljuk, hogy majd ő mindent megmond. De akkor tud igazán hatékonyan működni a folyamat, ha mi, kliensek is fel merjük tenni a kérdéseinket, vagy mi is merünk esetleg visszajelzést adni.
Ildi: Azt is sokan mondják, hogy a huszonegyedik századi élet szülte a szakmát, hogy azért lett rá szükség, mert mi, emberiség, elrontottuk, ami régen még jól működött. Szerintetek is ez történt, vagy inkább csak most értünk el oda, hogy végre elkezdünk egy tudatosabb és egészségesebb mederben élni?
Dorina: Mindkettő igaz valahol. Egyrészt már valóban nem olyan világban élünk, mint a nagyszüleink. Erről nem mi tehetünk, de a régi közösségközpontú működésmód tényleg háttérbe szorult, a közeg már nem tudja az egyént úgy támogatni, mint korábban. Ezek a közösségek adtak egyfajta támogatást, viszont azt nem gondolom, hogy a pszichológus funkcióját be tudták tölteni. Emellett azt is látom, hogy az emberiség fejlődése során, csakúgy, mint az egyedfejlődésben, vannak mérföldkövek, amelyeken közösen átmegyünk. Kétszáz éve rájöttünk arra, hogy jó kezet mosni műtét előtt, azután feltaláltuk a gyógyszereket, majd észrevettük, hogy vannak vitaminok is. Később felmerült a kérdés, hogy talán nem csak a testi egészségünkkel kellene törődnünk, hiszen lehet, hogy a testi egészségünkre is visszahatnak a mentális folyamatok. Úgy látom, hogy most érünk el emberiségszinten abba a fázisba, amikor egy új fontos területnek találjuk meg a jelentőségét. Ez pedig a mentális egészség.
Bogi: Arról nem is beszélve, hogy nem feltétlenül volt minden jó, ami régen volt, vagy amit megszokott az ember. Ezt érthetjük történelmi vagy társadalomfejlődési léptékben vagy az egyéni élet hossza alatt is. Mindenesetre bármilyen szokásról vagy berögződésről is legyen szó, az biztonságot nyújt, mert kiszámítható - akkor is, ha nem építő vagy jó ez a berögződés. Egyéni szinten lehet, hogy egy rossz kapcsolatban vagyok, de legalább tudom, hogy mire számíthatok a másiktól, és hiszek abban, hogy tudom majd valahogyan kezelni ezeket a mintázatokat. Azt gondoljuk, ha lemondunk ezekről, az biztosan valamilyen gyökérvesztéssel jár, hiszen ezek által alakultunk azzá, amik vagyunk. Az, hogy valóban jobb-e nélkülük, az egy nagyon mély kérdés – de akár velük, akár nélkülük él tovább az ember, azt teljes vállszélességgel tudom képviselni, hogy a mentális egészség számít. Viszont az szerintem társadalmi párbeszéd kérdése, hogy megtaláljuk annak a módját, hogy ezt ne “toljuk túl”, értékeket ledöntve.
Ildi: Még egy utolsó állításom van, amit megcáfolhattok, ha szeretnétek. A pszichológia, mint szakma fontossága sokak szerint relatív. Mennyi az igazságalapja ennek a kritikának?
Dorina: Szerintem a jó pszichológusi magatartás nem más, mint feltétlen elfogadás, empátia és odafordulás, ezek pedig nagyon fontos megélések tudnak lenni egy ember életében, pláne, ha korábban kevés ilyen hozzáállással találkozott. Viszont valóban nem fordulhatunk minden társadalmi jelenség és probléma felé úgy, hogy abban az egyetlen dolog, ami számít, az a mentális jóllét vagy a pszichológiai vetületek. Nem szabad ebbe a hibába esnünk pszichológusként, mert rengeteg tényező lehet jelen egy ember életében.
Bogi: Nekem a pszichológusom mesélte, hogy voltak különböző svájci és svéd kezdeményezések, amelyek rengeteg pénzt toltak abba, hogy Magyarországon a mélyszegénységben élő települések lakói számára a háziorvos mellé egy pszichológust is rendeljenek. Az derült ki, hogy egész egyszerűen nem volt rá szükség, mert annyira mély problémák voltak jelen ezeken a településeken, hogy a pszichológus igazából semmit nem tudott kezdeni velük. Mert hogy magyarázza el, hogy miként figyelj a mentális egészségedre, miközben nincs fűtés és nem tudod etetni a gyereket? Ezeket is fel kell ismerni, bizony, vannak olyan élethelyzetek, amelyekben egy pszichológus egyszerűen nem tud segíteni.
Idli: Azért is érdekes, amit mondtál, mert egy olyan tél előtt állunk, amikor lehet, hogy sokaknak nem is lesz fűtése. Mellettünk dúl a háború, nyakunkon a válság, és a klímakatasztrófa is ott tart, hogy aktuálissá válhat, hogy emberek más problémákat helyeznek a saját mentális egészségük elé. Ilyen helyzetben mit tudtok tanácsolni azoknak, akik szoronganak?
Dorina: Szerintem nagyon nehéz erre bármit úgy mondani, hogy ne tűnjön bagatellizálónak. Lehet jönni pszichológiai megküzdési módokkal, de ezek nem fogják megoldani azt, hogy nincs mit enni adni a gyereknek, vagy hogy esetleg idős emberek fognak megfagyni a lakásokban. Ez nem egy pszichológiai probléma. Erősíthetjük a rezilienciánkat, támogathatjuk a mentális egészségünket, de mindez sajnos maximum tüneti kezelés lehet.
